VISSZAJELZÉSEK



TÉRKÉP
Helyrajzi szám:
Közterület neve:
Közterület jellege:
Házszám:


|  Főmenü  |  ÖNKORMÁNYZAT  |  Képviselő testület  |  Választás 2010.
Nyomtatható verzió
Összefogás Pusztamérgesért!
- képviselőjelöltek bemutatkozása -

Mi ötem képviselőjelöltek elhatároztuk, hogy egymást segítve indulunk az önkormányzati választáson. Céljaink, elképzeléseink, szándékaink közösek és egy irányba mutatnak. Tiszta lelkiismerettel és összefogással szeretnénk a faluért - falunkért dolgozni!

Farkas Csaba - képviselő jelölt

1987-ben születtem Szegeden, Pigniczki Irma és ifj. Farkas István első gyermekeként. Édesanyám óvónő a helyi óvodában, édesapám a családi pincészetet vezeti itt Pusztamérgesen. Egy húgom van, aki jelenleg főiskolai tanulmányait végzi. Családom már több generáció óta Pusztamérgesen él és dolgozik.
Általános iskolai tanulmányaimat itt végeztem, majd Szegeden a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium matematika tagozatának tanulója lettem. Ezután a családi hagyományt követve a Kecskeméti FőiskolaKertészeti Főiskolai Karára jelentkeztem, ahol szőlész-borász szakirányon kertészetet tanultam. 2010 januárjában államvizsgáztam, majd februárban kaptam meg diplomámat, amely jó minősítést kapott. Angolul is beszélek, amelyből középfokú nyelvvizsgával rendelkezem.
Jelenleg a családi vállalkozásba kapcsolódok be, hogy a felmenőim méltó utódja lehessek, valamint mert jövőmet ezen a településen képzelem el, ahol a továbbiakban élhetek és dolgozhatom.
Pusztamérgesnek sokat köszönhetek, hiszen itt nőhettem fel, itt tanulhattam meg írni, olvasni, és még a főiskolai éveim alatt is támogatott pályázati segítséggel, hogy minél könnyebben elvégezhessem a tanulmányaimat. Ezért gondoltam úgy, hogy ebből ha tudok, egy kicsit visszaadok, így családom és barátaim támogatásával jelentkeztem képviselő jelöltnek.

Tisztelettel és köszönettel:

Farkas Csaba

Kispál István - képviselő jelölt

Kispál Istvánnak hívnak. Szegeden születtem 1972-ben. A helyi iskolában végeztem a 8 általánost, majd Kiskunhalason érettségiztem, és technikusként vizsgáztam mezőgazdasági gépész szakon. 1993-ban helyezkedtem el a mostani munkahelyemen a szegedi Bőrgyógyászati Klinikán. Édesapám Kispál István 1998-ban elhunyt, édesanyám Lukács Judit. Pusztamérgesen élek, a nagyszüleim házát vásároltam meg. Labdarúgó és motoros klub tagja vagyok, amelyben játékosként és szervezőként is tevékenykedek. Szerves részese, segítője és alkotója különböző rendezvényeknek.
Szeretem ezt a falut!
Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én itt éltem, élek és itt is akarok élni! Számomra nincs szebb és jobb. Lehet az közelebb a városhoz, lehet az csillogóbb, de engem ide köt minden. Család, a barátok, az emlékek és remélem a közös jövő.
Ebben a nehéz gazdasági helyzetben ami körülvesz minket, sehol se könnyű, de az biztos, hogy csak kemény munkával és összefogással tudunk előbbre jutni! A kemény munkát én vállalom a faluért, a többi Önökön, Rajtatok múlik.
A választáson nem azt mondom, hogy rám kell szavazni, hanem igenis csak arra, akit arra rátermettnek ítélünk meg!
Tegyük a szívünkre a kezünket és minél többen menjünk el szavazni. A faluért!

Tisztelettel és köszönettel:

Kispál István

Krisztin Krisztián - képviselő jelölt

Krisztin Krisztián 37 éves vagyok, nős, pusztamérgesi lakos. Szegeden születtem, általános iskolába Szegeden, középiskolába Makóra jártam és Pécsen diplomáztam. Hosszú évekig a T-Mobile-nál dolgoztam, jelenleg a Rádió 88 munkatársa vagyok. 10 éve kerültem a faluba, ahova megpróbáltam minden formában beilleszkedni. Konzervatív, keresztény értékeket vallok, ezért kitartóan hiszek az adott szó súlyában és az őszinte emberi jellemben. Maximalista ember lévén nem tudom elfogadni a tehetetlenséget, vallom, hogy mindenre van megoldás, csak meg kell keresni! Azon kevés fiatal közé tartozom, aki itt ebben a faluban képzeli el az életét! Itt telepedtünk le, itt építkezünk a feleségemmel, itt szeretnénk családot alapítani, ide köt minden! Szeretem ezt a települést, az életem részévé vált! Szeretnék követendő példát mutatni másoknak, hogy igenis lehet falun élni és boldogulni! Szeretném, ha minél több fiatal érezné úgy, érdemes falura költözni! Civil szervezet vezetőjeként 6 éve irányítom a helyi labdarúgó csapat munkáját, társadalmi munkában. Támogatok minden olyan elképzelést, célkitűzést, amely a fiatalok letelepedését szorgalmazza, azonban az időskorúak ellátását, a szociális intézményrendszer fejlesztését is kiemelt feladatnak tartom! Fontosnak tartom a térségi összefogást, a helyi vállalkozások fejlesztését, valamint az új vállalkozások támogatását minden törvényes eszközzel! Szeretném, ha a gyerekek itt tudnának óvodába, iskolába járni, a középiskolát pedig minél hatékonyabban kihasználni! Minden formában támogatom a nyugodt, szélsőségektől, vádaskodásoktól mentes önkormányzati munkát, kiemelten a pályázati lehetőségek maximális kihasználását!
Kérem, október 3-án minél többen menjenek el szavazni, hiszen most a saját sorsunkról van szó!
Amennyiben elképzeléseim elnyerte tetszését, kérem szavazatukkal támogassanak, szavazzanak rám!

Tisztelettel és köszönettel:

Krisztin Krisztián

Turcsányi János - képviselő jelölt

Nevem Turcsányi János, 47 éves vagyok és születésem óta ebben a faluban élek. Itt jártam általános iskolába, majd a középiskola elvégzése után Baján kaptam tanítói diplomát. A helyi iskolában tanítok 1984 óta. Itt telepedtem le családommal. Feleségem egyéni vállalkozó. Két lányom van. Az egyikük a helyi középiskola végzős tanulója, a másik pedig főiskolára jár Baján.

Már 8 éve tagja vagyok a helyi képviselő testületnek. A testületi munkában nagyon lényegesnek gondolom, hogy egy település meg tudja tartani önállóságát. Nagyon fontos számomra, hogy a gyerekek helyben tudják elvégezni az általános iskolát.Vallom, hogy egy falu addig él, amíg oktatási intézményei működnek. Ennek megőrzését érzem az elkövetkező ciklus egyik legfontosabb céljának. Persze ezen kívül rengeteg munka vár az új testületre, , amit az egyre rosszabb gazdasági helyzet nagyon nehézzé tesz. Fontosnak tartom még a szociális központ további fejlesztését, az egészségügyi szolgáltatás színvonalának megtartását, a civil szervezetekkel meglévő jó kapcsolat fenntartását.

Ígérni csak annyit tudok, hogy megválasztásom esetén a legjobb tudásom szerint mindent meg fogok tenni a település fejlődése érdekében. A jövőben is arra törekszem, hogya felmerülő problémákra a lehető legjobb megoldást megtaláljuk és együtt tudjunk dolgozni falunk fejlődéséért.

Tisztelettel és köszönettel:

Turcsányi János

Tóth-Baranyi Zsolt - képviselő jelölt

Tóth-Baranyi Zsolt vagyok. 1985-ben születtem Pusztamérgesen. Szüleim évtizedek óta itt élnek és dolgoznak. Anyukám Csongrádiné Horváth Gabriella a középiskolában élelmezésvezetőként, nevelőapám Csongrádi Antal pedig villanyszerelőként dolgozik.
A középiskolát és a főiskolát ugyan Szegeden végeztem, de mindig Pusztamérgest tartottam otthonomnak. Ezért szeretnék képviselőként nagyobb részt vállalni a falu ügyeinek intézéséből.
Szeretném, ha nem sorvadnának el a falusi rendezvények. A kakaspörkölt-főző, a szilveszteri bál, lehetne újra majális és az államalapítás ünnepét is fel kellene éleszteni. Ezekhez inkább elhatározásra, mintsem pénzre van szükség. Egyik célom, hogy ezeket támogassam, és azon leszek, hogy a többi képviselő is ezt tegye.

Elég nehéz az élet mostanában Magyarországon és egyre nehezebb lesz. Minden irányból korlátok közé vagyunk szorítva. De itt, ebben a faluban van egy hatalmas előnyünk. Itt vagyunk egymásnak. Ragadjuk meg ezt és fogjunk össze!
Kérem, tiszteljenek meg bizalmukkal és szavazzanak rám október 3-án!

Tisztelettel és köszönettel:

Tóth-Baranyi Zsolt

Támogatjuk Dr. Papp Sándor polgármester jelölt választási programját!


Létrehozás dátuma: 2010. október 06.
Utolsó módosítás dátuma: 2011. április 21.